FRANCIA IRODALOM MANAPSÁG? HASÍT!

Az általam olvasott fordítások alapján mindenképp.

Virginie Despentes: Vernon Subutex
Ford.: Tótfalusi Ágnes, Magvető, 2022, 1096 oldal

Erről nemcsak azért tudom, hogy jó, mert írtam róla egy szép hosszú cikket, hanem mert több barátom is olvasta és nekik is tetszett (sziasztok!), és ha valamennyire figyeled az itthoni megjelenéseket, akkor tudom, hogy ennek azért viszonylag nagy és pozitív visszhangja volt. Olvasni mondjuk szeretni kell hozzá, hiszen egy trilógiáról van szó, de úgy van megírva, hogy nagyon gyorsan lehet pörgetni, és tényleg emlékezetes élményt nyújt. Főhőse egy csődbe ment lemezboltos, aki az egykori vásárlóival ide-oda csapódik Párizsban, akikkel egy csomó hasonlóságot tudunk felfedezni, bárhonnan is olvassuk a könyvet; ami egy szuper korrajz a mai Franciaországról, elittel és elesettekkel, drogokkal és erősszakkal, és számos kis történettel a nagy történeten belül.

Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete
Ford.: Bognár Róbert, Park, 2022, 461 oldal

Hát, ha a Vernon Subutex folyékony olvasásélményt nyújt, akkor muszáj ezt mondani erre a regényre is, hiszen ugyanazt éreztem az olvasása közben. Egy szenegáli író írta, a főhőse pedig egy Franciaországban élő szenegáli író, szóval valós tapasztalatokat olvashatunk arról, hogy milyen “ígéretes afrikai szerzőnek” lenni Franciaországban. De ez a könyv nem csupán erről a pozícióról szól vagy csak az afrikai frankofón irodalomról, hanem az irodalomról meg az olvasásról úgy általában, továbbá a politikáról, a bevándorlásról, a gyarmatosításról és a hatalomról. Fő cselekményszála egy elfeledett remekmű utáni nyomozás, ami során kibontakozik egy plágiumbotrány, amit egy igaz történet, a mali író, Yambo Ouologuem esete ihletett. (Gondoltam, nézek valami nekem is új infót most ide, ez lett az.)

David Diop: Éjjel minden vér fekete
Ford.: Balla Katalin, Metropolis Media, 2023, 155 oldal

A háborúban Franciaországért, de Franciaországot sosem látó szenegáli katonák csak kicsit tűnnek fel Az emberek legtitkosabb emlékezetében, de az egy maradandóan erős része a könyvnek. Na, az Éjjel minden vér fekete viszont telibekapja ezt a jelenséget, pontosabban az első világháborúban a francia hadseregben harcoló, de a nyelvet nem beszélő szenegáli katonák helyzetét. Ők voltak azok, akiktől elvárták, hogy legyenek minél nagyobb vadállatok a harctéren, de csak ott, különben maradjanak leginkább láthatatlanok. A Franciaországban, francia anya és szenegáli apa gyerekeként született David Diop itt egyszerre állít emléket saját dédapjának és mindazon nyugat-afrikai katonáknak, akik a francia seregben szolgáltak, viszont semmilyen emlék nem maradt fent róluk, hiszen írástudatlanok voltak, illetve orális kultúrából érkeztek.
Nem a legkönyebb cucc, olyan értelemben, hogy nem a leggördülékenyebb, cserébe rövid és ütős, vérrel, törzsiséggel és mágiával. A jövő mondjuk pont nincs benne, de amikor a szerző egy ponton felsorolja pár katona családnevét, akkor lehetetlen nem a legjobb mai európai fociligák alapembereire gondolni, már ha az ember követi valamennyire a focit.

Djaili Amadou Amal: A türelmetlen
Ford.: Burján Mónika, Könyvmolyképző, 2023, 178 oldal

Ahogy az Éjjel minden vér fekete, úgy A türelmetlen is megkapta a középiskolások Goncourt-díját, ami egy tök szuper francia dolog. Mármint az úgy van, hogy van a “nagy” francia irodalmi díj, a Goncourt-díj, és van ez a másik, a Prix Goncourt des Lycéens, amiről a gimisek döntenek. Ez úgy néz ki, hogy a nagy díj zsűrije kiválaszt 12 könyvet, azokat kiosztják 2000 tanulónak, aztán ők szavaznak a nyertesről. Ah, hanyatló Nyugat, sőt, pardon, Le Déclin de l'Occident!
Djaili Amadou Amal nem szenegáli és nem is francia, hanem kameruni író, és ugyan nem önéletrajzot ír, de rendre saját és nőtársai élményeiből dolgozik, amik nem annyira vidámak. Ő maga például 17 évesen lett valakinek a második felesége. Szóval ha őt olvassuk, akkor közelről tapasztaljuk a poligámiát, a családon belüli erőszakot és a nők tehetetlenségét. Ősi hagyományok és Allah akarata. A nőknek tűrniük kell, ezek a főhősök viszont máshogy gondolják.

Charlotte Delbo: Auschwitz és utána
Ford.: Marczisovszky Anna, Múlt és Jövő, 2021, 457 oldal

Az itt szereplő könyvek közül mindegyik eredetileg is a közelmúltban jelent meg, kivéve ez, amiben viszont benne van Auschwitz és egy kedves barátom fordította. Delbo kommunista volt és író, egy ponton pedig a férjével együtt csatlakozott a francia ellenálláshoz. Férjét megölték, ő pedig Auschwitz-ba került, majd más táborokat is megjárt, túlélt. Az Auschwitz és utána voltaképpen egy trilógia, aminek a részeit közvetlenül a háború utáni években megírta Delbo, de csak a hatvanas évek közepétől kezdték őket publikálni.
Sokműfajű, szerteágazó, szomorú cucc ez, benne a van a táborok tapasztalata, de mellette a túlélők és az ellenállók emlékei is, a gyarmatosítás és a dekolonizáció, de még a kommunizmusból történt kiábrándulás is. Ahogy mondani szokás, ez egy hiánypótló kiadás, és ez az a polc, ahol pl. Anne Frank meg Primo Levi van, de Delbóval kapcsolatban általában megemlítik Tadeusz Borowski nevét is, aki Delbóhoz hasonlóan úgy járta meg a poklot, hogy nem volt zsidó.

Michel Houellebecq: Behódolás
Ford.: Tótfalusi Ágnes, Magvető, 2015, 309 oldal

Nahát, elérkeztünk az összeállításban szereplő első fehér férfihez! Mondjuk őt ismerik a legtöbben, még ha nem is olvastak tőle semmit, hiszen Michel Houellebecq ugye maga ez a mém (meg ennek a számtalan változata):

Részemről az Elemi részecskéket akkor olvastam, amikor először megjelent magyarul, utána viszont nem annyira követtem Houellebecq pályáját, de azt érzékeltem, hogy rendesen követik őt az itthoni könyvkiadásban. Például a Behódolás után is jelent már meg tőle új cím, de ez az, amire sokan, sokat szoktak itthon hivatkozni. Persze sokan azok közül, akik sokat hivatkoznak erre, oltári tévedésben vannak, mert hát az az olvasat, hogy “hűha itt a nagy francia író is megírta, hogy az arabok átveszik a hatalmat Franciaországban”, az egy hibás olvasat. Vannak benne arabok, sőt, nagyon sok arab, meg mittudomén, vallási radikalizmus is, de megannyi más is: többek között a szélsőségek megerősödése (Marine Le Pen konkrét szereplő); hatalmi játszmák minden téren; a hagyományos politikai elit elkényelmesedése és tehetetlensége; a szavazók ebből történő kiábrándulása; és közben folyamatosan látjuk, hogy mindez hogyan csapódik le az egyetemi világban.

Annie Ernaux: Évek
Ford.: Lőrinszky Ildikó, Magvető, 2021, 260 oldal

Annie Ernaux az az író, akit éppenhogy elkezdtek magyar fordításban kiadni, megkapta a Nobel-díjat, úgyhogy azóta még többet lehet tőle olvasni. Jó nagy már ez az életmű, és ebből az egyik legkiemelkedőbb darab az Évek. Mint szinte minden Ernaux-tól, ez is önéletrajzi könyv, de az önéletrajz nála inkább “kollektív önéletrajz”, ő úgy mondja, hogy az önéletrajzi regény „autoszociográfiai” változatait írja. Szóval, ha eddig nem tudtátok, most már tudjátok: Annie Ernaux megújította az önéletrajzi regényt!
Az Években átnyomulunk a huszadik század második felén, a világháború végétől egészen 2006-ig, azaz Nicholas Sarkozyig. Értelemszerűen van benne egy csomó francia dolog, de már csak a gyarmatosító múlt miatt is rengeteg a nemzetközi hír, élmény, reakció. Illegális abortuszok, magas- és popkultúra, forradalmak és felszabadulások, 1968 és 1981, Európa!
Erre sem mondanám, hogy a legkönyebb olvasmány, eléggé szokni kell a ritmusát, és hát, ha nem is kell minden hivatkozással tisztában lenni, azért nem árt hozzá, ha viszonylag tájékozott az ember vagy legalábbis érdeklődik bizonyos dolgok iránt. De akkor eskü, megéri!

Hervé Le Tellier: Anomália
Ford.: Gulyás Adrienn, Park, 2021, 348 oldal

A végére itt van egy másik fehér férfi is, aki viszont az egyetlen matematikus az itt szereplő nevek közül. Az Anomália előtt Le Tellier (itt van vele egy jó kis inti) írt vagy 30, mérsékelten ismert könyvet, ezzel viszont óriási nemzetközi sikert aratott. Az összeállításban szereplő könyvek közül ez a legkönnyebben fogyasztható és ez a legszórakoztatóbb olvasmány is, de utóbbit nem úgy értem, hogy teli van mulatságos jelenetekkel (van azért olyan is, meg amúgy is van az elbeszélésnek egy általános fanyar humora), hanem hogy úgy működik, mint egy tényleg jól megírt, feszült, izgalmas, tévés drámasorozat. Történetesen létezik egy hasonló ötletre épülő kisképernyős sorozat, a Manifest, de az nem annyira jó, mint lehetne, szóval, ha eddig nem kezdtetek bele, akkor már ne is, inkább olvassátok el ezt a könyvet, és nem vész kárba az időtök, sőt.
Na de mi is a könyv kiindulópontja? Hát az, hogy elindul valahonnan egy utasszállító repülő, aztán 106 nap különbséggel kétszer száll le. A főszereplők kénytelenek önmagukkal találkozni, a nagyvilág pedig értetlenül áll a megmagyarázhatatlan esemény előtt.

Ti viszont nem álltok értetlenül a Délutáni Műszak Substack előtt! BUMM!!!