Kicsit megtöröm a szerdai mintát és nem egy lemezről beszélek, hanem egy idáig számomra is ismeretlen hirdetésről, amiben a Lootpack szerepel.
A videót csak nemrég találtam meg, de utána viszonylag hamar kiderült, hogy azért ez nem egy ultra ritka tartalom, hanem valami, amit különböző felületeken időről-időre kitúrnak. Ez most az én köröm!
Hiába lehet több helyen is belefutni, mindenhol csak annyi információt találni az anyagról, hogy valamikor a kilencvenes évek közepén került adásba. Egy 2010-es bejegyzésben a Stones Throw oldal is megemlékezett róla, de ott sincs több infó, illetve onnan mára a videó is eltűnt.
De amúgy az Internetről nem tűnt el, úgyhogy nézzük meg végre, miről beszélek:
Ez egy oxnardi Toyota-szervíz reklámja, amit egy helyi tévécsatornán sugároztak, benne van az összes Lootpack-tag, Madlib, Wildchild és DJ Romes is, és még azelőtt készült, mielőtt a Lootpack befutott volna. Ha hinni lehet ennek a könyvnek, az adásba kerülés éve 1996, és már minden az után történt, hogy kijött volna az első Lootpack-lemez (de még nem az ugyanabban az évben indult Stones Throw-n). A történet szerint mindkettőben nagy szerepe volt Otis Jackson Sr.-nak, azaz Madlib apjának, akiről, ahogy Madlib többi szintén zenész családtagjáról is, majd többet mesélek az STH 1-100 következő részeiben, hiszen Madlib rappel is róluk, illetve Madlib testvére, Oh No is Stones Throw-előadó (volt). És igazából a Los Angelestől 100 km-re fekvő Oxnard is többet érdemel egy félmondatnál, szóval majd arra is sort kell keríteni.
A Bedroom Beats & B-Sides az Interneten szabadon elérhető részek szerint egy elég izgalmas és hasznos könyv (jó, leginkább bítes szakbarbároknak), de azért engem a reklámunkkal kapcsolatban kicsit zavar az az 1996-os dátum. Ugyanis Wildchild és Madlib elrappelik, hogy 1993-ban és 1994-ben milyen kiváló értékelést kapott a szerviz, és azt is kimondják, hogy 1995, de az már arra utal, hogy 19.95 dollár az olaj- és szűrőcsere; viszont 1996-ot semmilyen formában nem említik, szóval a Délutáni Műszak Substack hivatalos véleménye szerint ez egy 1995-ös reklám.
Miattatok és a teljes körű tájékoztatás érdekében utánajártam, hogy mennyibe kerülhet manapság az, ami 1995-ben 19.95 dollár volt, úgyhogy elértem a jelenleg Los Angeles-ben élő egykori lemezboltos kollégámat, aki legutoljára hasonló munkáért (külön kihangsúlyozta, hogy adóval együtt) 125 dollárt fizetett, szóval a mai oxnardi árak valamivel ez alatt lehetnek. A jó Solarian ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a hirdetőtáblák 60 dollártól ajánlják a szolgáltatást, viszont az inflációkalkulátor 40-re lövi be a ‘95-ös 20 dollárt.
Én nagyon bírom mindenestül ezt a korszakot és a Lootpacket is eléggé karmolom, szóval ez a fél perc nekem indokolatlanul sok örömöt ad. Az apró érdekességek miatt is, de leginkább amiatt, mert egyszerre valószínűtlen és nagyon laza.
A szereplők azonban nem osztják a véleményemet. Madlib egy eredetileg 2016-ban nyomtatásban megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy:
My father hooked that up. That’s embarrassing (laughs). That’s when I was trying to be like Pete Rock on the beats. My pops hooked that up and it was shown locally, everybody was laughing and shit.
Wildchild pedig két éve mondta azt, hogy ez a reklám az, ami miatt ha kérheti, ne ítélje el őt a közönség.
Mint idáig majdnem minden bejegyzést, ezt is tudnám tovább írni, a túl sok gondolatom meg a túl sok új találat miatt, de igyekszek leállni. Egy 2021-es reklámot viszont muszáj még mutatnom, mert Madlib is benne van és egy nem akármilyen Lexus is, ami hát végülis Toyota.
Tehát a Lexus IS-ből gyártottak egy olyan tanulmányváltozatot, amiben van egy lemezjátszó is. Igaz, hogy 3D-nyomtatóval készült, de akkor is egy lemezjátszó. Ha már ezt megcsinálták, akkor Madlibet és Kaytranadát (ha valaki őt nem ismerné, itt van a szuper legendás Boiler Room-fellépése) kérték fel a kampányhoz, akik nemcsak az alábbi videóban szerepeltek, hanem egy-egy számmal kiadtak egy közös hétincsest is. Madlib bítje nyilván nincs két perc se. :D