STONES THROW SZERDA

DJ Palotai ajánlásával a gangról / STH1-100 // STH2040

Pár napja, november 18-án volt Palotai Zsolt halálának egyéves évfordulója, róla gondolkozva jutott eszembe a következő lemez. Főleg lemezboltos éveim során elég sokat beszélgettünk, alkalmanként olyan zenékről is, amikről itt írok. De csak egy Stones Throw-kiadvány volt, amit a Zsolt egy dokumentumfilmben is megemlített. Jön az STH2040, a videóban pont a tizedik percnél:

Szóval ez a Yesterdays New Quintet és az Uno Esta EP. Kvintett, tehát elvileg öt ember, és valóban, a kreditek között a producerként megjelenő Madlib mellett öt zenész szerepel. Név szerint: Monk Hughes (basszusgitár), Malik Flavors (gitár), Joe McDuphrey (billentyűk), Ahmad Miller (vibrafon) és Otis Jackson (dobok). Mindegyik hátteréről érdekes információkat lehet találni a hátsó borítón:

Na de az úgy van, hogy ez mind Madlib! Az Otis Jackson eleve majdnem az ő hivatalos neve, csak az hiányzik belőle, hogy “Jr.”, a többi viszont totál kitalált karakter. Az viszont igaz, hogy ez egy hangszeres lemez, de úgy, hogy Madlib játszik mindegyik hangszeren. Persze nyomogatja a samplert is rendesen, de ugyanő a dobos is, a billentyűs is, és így tovább.

Nem vicc, ez a tag tényleg megtanult egy csomó hangszeren játszani, még ha nem is a legprofibb módon, de akkor is megtanult, a kiadó pedig addigra már úgy volt vele, hogy csinálj bármit, haver, mi kiadjuk, rosszul nem sülhet el.

Nem is sült, sőt, a Yesterdays New Quintetnek egy saját kis univerzuma is kialakult. YNQ néven is több anyag megjelent, de a “zenészek” is megkapták egyenként a saját szólóanyagaikat. A YNQ-sagának még egy olyan fejezete is volt, már bőven az STH 1-100-on túl, amikor Madlib mellett valódi zenészek játszottak, ez volt a Sound Directions című lemez. Ennek a bemutatójáról származik a következő videó, hogy legyen valami audiovizuális bizonyítékunk is arra, hogy Madlib tényleg zenél:

Az Uno Esta megjelenésekor viszont még csak a Yesterdays New Quintet volt, de a “zenekar” több kisebb megjelenés után már a nagylemez felé tartott. Annyira, hogy már ez az EP is azt harangozta be, az itteni öt zene közül három azon is szerepelt. (A két katalógusszámmal később kiadott Angles Without Edges című album majd egy másik szerdai napon külön is szóba kerül.)

Amit nagyon élvezek ezen a lemezen, az maga az Uno Esta, mert az egész nagyon meta. Ez ugyanis eredetileg egy Bobbi Humphrey szerzemény, és akkor innentől itt nem arról van szó, hogy egy hiphop producer egyszerűen kimintáz valamit egy jazzhős zenéjéből (felhasználja, ellopja, tiszteletet ad, kinek mi), hanem inkább csinál egy egyszemélyes zenekart és feldolgozza a jazzhős zenéjét. Csodálatos, nem? De!