Többször szóba került már Peanut Butter Wolf, mégiscsak ő a Stones Throw főnöke, de eggyel értelmesebben csak a legelső STH kiadvány kapcsán, amit ő és Charizma csinált. Ami most jön, az már egy szólóprodukció, a katalógusban STH2016, cím szerint pedig Styles, Crews, Flows, Beats. Másra nincs is szükség!
Hát igen, PB Wolf sem mai csóka, az ő nagylemeze nem idén, mint a Lootpack, hanem tavaly ünnepelte megjelenésének huszonötödik évfordulóját. (Abból a lemezből három különböző kiadást kellett összeszedni az STH 1-100-hoz, de ezt nem most beszéljük meg!)
Na, ez a maxi annak a nagylemeznek volt a beharangozója, 1998-ban jelent meg. Addigra már volt megjelent Lootpack-maxi is, de nem olyan, amin rappel Quasimoto, a kis héliumhangú lény, a Styles, Crews, Flows, Beats-ben viszont igen, így ez az egyik legelső lemez, amin ez megtörtént. Csak azért nem merem mondani, hogy a legelső, mert a hivatalos oldal szerint is csak az egyik legelső, pedig a Discogs szerint sem fordult elő korábban ilyen.
Ez amúgy egy kétrészes bít, valahol a második perc után történik a váltás. Addig Wildchild mondja a frankót (teljes szöveg itt), aztán viszont jön Lord Quas! Előbb csak a kontrasávokban halljuk, utána már teljesen:
Sometimes on the low-pro, your style's like a no show
We comin' from the "O", what we do? Lord Quas
Representin' Quasimoto, Peanut Butter's on the drum set
I grab the mic to run rec, I'll have you hype like illegal gun sets
Plus the Beat Conductor got my back, attack
Whenever, whoever, you wanna test me? Be bold and don't cry
The bad character you see up on the screen
We keep it clean, like a diamond ring or dirty like a one-night fling
A Lootpacken és Quasimotón túl még DJ Babu is vendégszerepel, akit lehet ismerni a Dilated Peoples-ből vagy a Beat Junkies dj kollektíva tagjaként, de majd alanyi jogon is felbukkan az STH 1-100-ban.
Itt a Casio című számban szkreccselget a dobokra, amikben az az érdekes, hogy élőben játssza fel őket Wolf, és ezért nem a legpontosabbak. Erre még egy kedves kis üzenetben felhívják a dj-k figyelmét is. (Aki nem dj, annak mondom, élő dobokat mixelni szívás.)
Az újranyomás nagyon régóta megvan, 2002-ben vettem Stockholmban, még hagyományos térképpel bolyongtam a városban, és úgy találtam meg a boltot. Sokáig azt hittem, az a példány az eredeti és egyetlen, csak akkor észleltem, hogy van belőle egy valódi eredeti, amikor már belevágtam az STH 1-100-ba. Az első példány árára nem emlékszem, de svéd koronában volt, a másik pedig 6,16 euró volt a Discogson. Ez itt az utánnyomás címkéje, rendes borítója nem is volt:
További érdekesség, hogy létezik a lemezből egy harmadik nyomás is, aminek a borítóján ugyan rajta van az STH logó, viszont a katalóguszáma az COPA003, mert az egy akkori, és ma már nem is funkcionáló angol partnerkiadó, a Copasetik kiadványa volt. Egyelőre az a döntésem, hogy ez nem tartozik az STH 1-100-ba, de még lehet, hogy meggondolom magam!