Back on the Planet, és ha már visszatér a Stones Throw Szerda és azon belül is az STH1-100, akkor térjen már vissza egy bombasztikus anyaggal, ami ráadásul idén nyár elején ünnepelte megjelenésének huszonötödik évfordulóját. Ez nem más, mint a Lootpack első és egyetlen nagylemeze, a Soundpieces: Da Antidote!
Jó, hát az a 25 év tényleg elég soknak tűnik, de ha hisztek nekem, ez a lemez még mindig olyan friss és annyira atom, mint amikor megjelent; ha meg nem hisztek, akkor ott van egy temérdek cikk, vélemény és mondás, ami arról szól, hogy a Soundpieces milyen nagy hatással volt a kétezres évek nyugati parti színterére.
Mivel ez egy 1999-es lemez, az erényei közé sorolhatjuk azt is, hogy az igazi internetes idők előtt tudott viszonylag sok rajongót maga mellé állítania, de ehhez mindenképpen hozzájárult az is, hogy még a hivatalos megjelenés előtt Európában is megturnéztatták. Többek között ezekről a fellépésekről is láthatunk felvételeket a Da Pacumentary című filmben, ami videókazettán jelent meg először és én meg is vettem, de ma már sokkal egyszerűbben elérhető:
Akárhogy is van, az biztos, hogy ezzel a lemezzel lett végleg meghatározó kiadó a Stones Throw, aminek a következő éveiben rengeteg külön megjelenést kaptak az ezen a lemezen szereplő arcok (Kazi, Oh No, Medaphoar, Declaime és itt van az egyik legelső Quasimoto-feat is). És persze leginkább: a Soundpieces volt az a lemez, amin először bontakozott ki teljes nagyságában Madlib, aki saját maga csinálta a háromlemeznyi anyag összes alapját. (Apropó, három lemez: ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen formátumú hiphop album, vagy ha mégis, akkor az egy elképesztően drága termék lenne.) Azért a Lootpack nem ő volt egyedül, a trió tagja volt még a rapper Wildchild és az értelemszerűen dj, DJ Romes is. (Együtt nyomultak a kedvenc Toyota-reklámomban is.)
Madlib akkor még javában rappelt is, a lemez szinte összes számában szövegel. Az vitathatatlan, hogy nem ő a legtechnikásabb mc, de a flow-ja elég jó, itt például arról magyaráz, hogy hogyan csinálja a bíteket és hogyan túrja a lemezeket (never top 40, just that raw addict vintage”):
Amúgy ha érte kritika az albumot, az pont a szövegek egysíkúsága miatt volt, hiszen szinte mindegyik egy oltári nagy oltás, amiben a trú, igazi és hiteles arcok beszólnak a kamu, nem eredeti, csak a hírnévre és csillogásra hajtó formáknak.
Itt is van két vonatkozó sor Madlibtől:
You be actin' like an Amazon when the camera's on
But when the camera's off, you be actin' soft
És még egy pár Wildchildtól:
Yo I'm livin' hip hop day to day 'cause I feel it
Can't understand wack MCs out there they try to kill it
I'll steal it, take it home, package it, and seal it
Bring it out on a daily basis and fry it on a skillet
Ezek a szövegek amúgy abból az Anthem című számból vannak, ami külön maxin is kijött, ahogy pár másik zene is, szóval bőven írok még a Lootpackről, hiszen van mit, ráadásul párszor találkoztam is ezekkel a figurákkal.
A lemezből amúgy többféle verzió létezik és nekem is többféle volt a birtokomban az idők során. Amik maradtak, azok közül az egyik az eredeti amerikai nyomás, a másik pedig az az európai változat, amit még a bécsi Blackmarketben vettem, és amihez járt egy bónusz hétincses is.
A Stones Throw nagylemezek instrumentális változatai nem mindig kaptak külön katalógusszámot, sokszor csak egy “i” szerepelt a rendes szám után. A Soundpieces viszont pont kapott, amíg a szöveges az STH2019, addig az instrumentális az STH2020. Utóbbira már csak azután mentem rá, hogy belevágtam a projektbe, és kifejezetten bosszantott, hogy emlékeim szerint mi árultuk is a lemezboltban. Végül aztán két éve tavasszal Berlinben sikerült beszereznem a Vinyl-a-Gogóban. A sikeres pillanatot elújságoltam az eladónak is, de ő mosolyra se méltatott. :(
Mivel tényleg lesz még Lootpack-kontent, már csak egy olyan számot mutatok, ami az egyik nagy kedvencem, de nem jött ki maxin,
meg egy másikat, amihez klip is van, és az egyik olvasóm (támogatóm!) egyenesen IMÁDJA!
Jó, még egy kis infó, ha már pont most van az Olimpia, szóval hogy képzeljétek, Wildchild jelenleg azamerikai olimpiai breakcsapat mentora! :D
Köszönet, hogy maradtatok, nem bánjátok meg!