Ahogy azt már többször jeleztem, a Quasimoto-világra iszonyatosan nagy hatással volt a Planète sauvage című animációs film, viszont azt még nem mondtam, hogy legalább ugyanakkora hatással bírt Melvin Van Peebles munkássága is. Ennek a legnagyszerűbb példája a Come On Feet, egy sokadik emblematikus Quasimoto-sláger, azaz az STH2024, ez pedig a Stones Throw Szerda és az STH1–100!
Az én generációm talán jobban ismerheti Melvin Van Peebles fiát, Mariót, aki az 1991-es New Jack City című filmet rendezte és ő volt az egyik főszereplő is, Ice-T és Wesley Snipes mellett.
Na, de itt az öreg Van Peebles a lényeg, aki egy igazi mozgalmár volt: írt mindenfélét, angolul és franciául is; filmezett (ez egy híres hozzájárulása a blaxploitationhoz); és sokféle zenét is csinált.
Ne kerülgessük a forró kását, ezt is ő csinálta:
Madlib pedig ide jutott:
Mint látható, ez nem egy akármilyen hiphop-videó, és szerencsénkre még színfalak mögötti felvétel is van:
Ugyan nem a legbonyolultabb a szövege, de van, aki szerint pont a sok ismétlés miatt kriptikus, közben pedig csodálatosan olvad egybe Melvin Van Peebles, Quasimoto és Madlib hangja. (Teljes szöveg itt.)
Ha hisztek nekem, a maxin szereplő másik két szám is örök, és miért ne hinnétek nekem!
A Boom Music-ban nincs nagy megfejtés, viszont annál magasabb az élet és szuperebb a szójáték. Quasi és Madlib lazázgatnak, kortyolgatnak és szomokizgatnak, hallgatják a régi lemezeket:
I get high and start taking out wax selections
First by electin' EricB for president
Zulu Nation for protection
Aztán azért szóba kerül persze a többi béna rapper, és az is, hogy Quasimoto annyira underground, hogy ásás nélkül is Kínában kötött ki:
Go underground without diggin’ so far ended up in West China
És akkor még itt van a “B” oldalt záró MHB’s, ami az aranyásó nőcskékről szól, akik itt money hungry bitchesek. A számban Madlib rappel végig, például úgy, hogy:
While she's bringing money to my mans Quas
She all up on the tip thinking that we're stars
Open up the legs cause the jewels and cars
Leaving mental scars on some she left bars
Fontos érdekesség, hogy az MHB’s előképe az ugyanarra a Kool and the Gang mintára épülő Ho Happy Jackie című szám, amiben hasonló problémákat dolgozott fel még 1995-ben a kiváló AZ. (Jutyi itt, Spoti emitt.)
A végén még muszáj elmondani, hogy a lemezből kétféle eredeti példányom van, de valószínűleg az az eredetibb, aminek nincs a hátsó borítóján szöveg és amihez még hype sticker is van. Utóbbi példányt DJ Shurikentől kaptam, akinek odaadtam cserébe a repress-t, azt a változatot, amit először vettem meg még a lemezboltban úgy 23-24 éve.
Az régen volt, viszont még ezen a héten jön több további Quasimoto-anyag is, yes, yes, yo és E-Z!