Jobb lett volna, ha ma reggel történik, de tegnap reggel történt, hogy két olyan dolog is megjelent a hírfolyamomban, amik szorosan kötődnek a Stones Throw Szerdákhoz. Híradás következik!
A-Trak a mixeiben nem hibázik, az alábbi videó posztolásával viszont két hetet csúszott, az lett volna jó, ha úgy időzít, ahogy én. Az Instáján rendszeresen mutogatja a lemezgyűjteményét, egy-egy előadóra vagy kiadóra fókuszálva. Most a Stones Throw került sorra, a videó pedig ez:
Utána még néhány képet is kirakott, amik közül azért mutatom ezt,
mert rajta van az A-Trakhez hasonlóan szintén kanadai Kid Koala is, aki kétszer is játszott Budapesten. Mindkettőn ott voltam, az egyiken rosszul lettem a betegség miatt, a másikon utána dj-ztem egy tök üres teremnek.
A következő infó az idén húszéves, itt már agyonbeszélt Madvillainy lemezhez kapcsolódik. Erről ugye az az egyik nagy sztori, hogy már majdnem kész volt az anyag, amikor kiszivárgott a netre, ami után újracsinálták, újrareppelték az egészet. A végeredmény csodálatos lett, de ahogy lenni szokott, vannak, akik szerint a demó volt az igazi. Később aztán kazettán kiadták az utóbbit is, és online is simán elérhető.
A friss hír az, hogy most végre a demóverziót bakeliten is kiadják, új borítóval, extra fotókkal, mindennel. Nem ez az első évfordulós kiadás, de ennek van a legtöbb értelme.
Korábban elkerülte a figyelmemet, de most már legyen meg, hogy talán kicsit a húszéves hype hatása miatt is a Madvillainy idén aranylemez lett Amerikában, ami 500 000 eladott példányt jelent. Ez a Stones Throw egyetlen ilyen kiadványa.