STONES THROW SZERDA
"All That Scratching Is Making Me Rich!" / STH1-100 // STH2007
A-Trak után is maradunk a szkreccselésnél, csak a mostani főszereplőnk tíz évvel idősebb, New Yorkból jön és nemhogy nem hagyta el a hiphopot, hanem igazi mozgalmár lett. Ő Rob Swift, róla és a Soulful Fruit című lemezéről, az STH2007-ről lesz szó.
Az alábbi videóban nagyon sok infó elhangzik Rob Swift pályájáról, de külön vicces, hogy úgy másfél óra után A-Trak neve is előkerül, aki aztán kicsit a beszélgetéshez is csatlakozik.
Rob Swift elég nagy hősöm, órákat tudnék róla beszélni, de az mindenképpen fontos, hogy ő sem egyszerű dj, hanem egy turntablist. Már 1991-ben is versenyzett, de a 92-es keleti parti DMC-n nyújtott műsora volt az, ami nem egyszerűen feltette őt a térképre, hanem azóta is hivatkozási pont. Ha nem is nézitek végig a videót, az első pár percet azért légyszi igen, az aranyból van. (Érdekesség, hogy Biz Markie-tól a Nobody Beats the Biz akkor már ötéves zene volt, de mégis nagyot szólt; utána még sokáig trükközgettek vele más dj-k is, és számomra a mai napig nagyon hatásos anyag.)
Rob aztán a kilencvenes években sokféle dolgot csinált, dj-zett például a ma már némileg elfeledett, de a kor undergroundjából kitörölhetetlen Akinyele nevű rapperrel, és ebben az évtizedben történt az is, hogy belépett az X-Ecutioners nevű dj-csapatba. Ők korábban X-Menként nyomultak, csak jogi okok (azaz a Marvel) miatt változtatniuk kellett, és inkább videóban mutatom, hogy mit csináltak. Az alábbi felvételen egy hamburgi show-juk látható és a német VIVA mutatta be, mert akkor már elég nagyban voltak a fiúk.
Nagyban voltak, mert a turntablism a csúcsra járt, ők pedig elképesztően jól szkreccseltek és saját albumokat csináltak, amik közül a második már nem független, hanem nagykiadón jelent meg. 2002 volt, a lemez címe pedig az, hogy Built From Scratch, és volt rajta egy közös szám a Linkin Parkkal, ami után a tényleg nagyon nagy koncertek következtek.
Aztán ez a korszak is véget ért, Rob Swift viszont nem lassított. A mai napig kiad új zenéket és rendszeresen dj-zik, sokszor majdnem olyan kis helyeken, mint mi; de van például közös melója az ESPN-nel is, egyetemi amerikaifoci-meccsek előtt dj-zik. Rengeteg videót tölt fel a csatornájára, régi és új dj-zéseket, illetve epizódokat a dj-iskolájából, amit nagyon régóta és nagyon türelmesen visz. Ezzel párhuzamosan az Instán több fronton is harcol a hiphop- és a szkrecshagyomány őrzése közben. Sokat savazza a lájkvadász kamu dj-ket, és kolumbiai származásúként (ő volt az első a családjában, aki az Államokban született) folyamatosan oltja azokat, akik azzal jönnek, hogy a hiphopot csak és kizárólag az afroamerikai közösség szülte meg.
Ez egy idén nyári videó, amiben egykori X-társával, Mista Sinistával karcolgat:
Na de ahhoz, hogy képbe kerüljön az STH 1-100, muszáj visszaugornunk a kilencvenes évekbe, egy olyan időszakba, ami még a mixkazetták nagy időszaka volt. Nagyon sokan csináltak kazikat, de a legtöbben hiphopot mixeltek rajtuk, ezért is gondolta a jó Rob Swift, hogy ő inkább azokat a zenéket kevergeti, amikből a kor menő bítjei készültek. Ma már úton-útfélen találni ilyeneket, nem is pörög rá annyira az ember, de ez 1996-ban történt, amikor mindez egy hiphop dj-től nem annyira volt szokványos.
Ebből azt is össze lehetett már rakni, hogy a Soulful Fruit egy kazetta volt, de azt nem, hogy 1996-ban jelent meg és nem a Stones Throw-n. Az csak egy évvel később következett és lemez formátumban, ez lett a kiadó második nagylemeze. Aztán úgy alakult, hogy az összes példány elfogyott belőle, de az újranyomást már a Fat Beats csinálta 2005-ben, én pedig az eredetit 2019-ben vettem meg az amszterdami Waxwellben, enyhén túlárazva.
További érdekesség, hogy a Stones Throw oldalán borító nélkül tüntetik fel ezt a kiadványt, mert … elfejtették beszkennelni. Szó szerint ezt írják.
Az is fontos még, hogy a Soulful Fruit nem 100% szólóprodukció, Rob barátai (Mista Sinista, Diamond Jay és a 2009-ben elhunyt Roc Raida) is tartanak némi bemutatót, és van egy híres blokk, a Rob Swift versus Rahzel (úgy is ismert mint Man versus Machine), amiben Rob szkreccseire Rahzel, a Roots-ból ismert beatboxlegenda válaszolgat.
Rob Swifthez azért is kötődök, mert sokat lógtam vele és parádés bulit tolt, amikor 2005-ben egy Bomb the Jazzen Budapesten játszott, még bakelitről. Senki nem mondta nekem azóta sem New Yorkról úgy, hogy “born and raised”, mint ő, meg arra is emlékszem, hogy a Trafó pincéjének “backstage”-ét valami szűk járaton keresztül közelítettük meg, mert annyian voltak a helyen. (Egyszer majd csak bedigitalizálom azt a mini DV-felvételt.)
Itt meg épp örülök egy nagy találatnak 2019-ben, a budapesti Lemezkuckóban:
