Csak azért jön ma két hírlevél, mert ezzel sem, meg azzal sem tudtam várni, hogy leírjam azt a pár dolgot, ami még elfért volna a múlt szombati STH-előadásomban az Independent Label Fairen. Azért nem viszem túlzásba, hátha meghív egyszer valaki más is. :D
De előtte persze és leginkább: kösz mindenkinek, aki jött! ♥
PEANUT BUTTER WOLF SZEREPE
Hát igen, az egyik olvasóm jelezte, és igazat adtam neki, hogy többet is beszélhettem volna arról, hogy PB Wolf hogyan navigálja a kiadót most már lassan harminc éve. Azt viszont elterveztem, hogy egy olyan képpel is illusztrálom a kiadó mai milyenségét, ami Wolf legújabb projektje, a Campus Christy egyik számából származik. Csúnyán kimaradt, úgyhogy itt már inkább a videót mutatom:
Az “egyik olvasóm” történetesen nem más, mint DJ Suhaid, aki a végén még a színpadon is besegített, és az a helyzet, nem tudom, hogy felejthettem el beszélni róla, hogy mi együtt zenéltünk egyszer Peanut Butter Wolf előtt a … Fogasházban!
Nem hiszed el, de ide kapcsolódik a Délutáni Műszak Entertainment első MC Phreak hivatkozása, ugyanis az alábbi fotót ő csinálta, meg ezt az interjút is. (A címlapképet viszont DJ F0cus!)
HILLER-HAVER
Az előadás előtti este nagyot hahotáztam magamban, amikor rájöttem, hogy hogyan húzom majd meg ennek a párizsi bulinak a kapcsán a Hiller István–Stones Throw-tengelyt, de végül nem ez lett a műsor legerősebb pillanata. Viszont ide már csak azért is beerőszakolom ezt:
DJ SHURIKEN GOT DA PROPS
Shurikent csak akkor említettem, amikor ezt a történetet meséltem, pedig szóba került egy másik lemez is, amiről viszont elfelejtettem, hogy szintén tőle húztam be. :(
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy nem mutattam meg azt a logót, amit szintén ő rajzolt a klubestemhez!
DJ CADIK GOT DA PROPS
Mutattam egy olyan lemezt, amit még a Palotaitól hallottam először a rádióban, ezt el is mondtam, meg egy másikat is, amit viszont DJ Cadiktól, de azt nem mondtam el! :(
Amúgy ez volt az, azt meg majd elmesélem, hogy miért van belőle kettő, amikor odaérünk az STH 1-100-ban.
MED és én
Óriási poénnak szántam, csak nem mondtam el, hogy bár MED az egyetlen Stones Throw rapper, aki valaha rám rappelt, azért nincs vele közös képem, mert az a telefonom aztán véletlenül kiesett egy vízivárosi negyedik emeleti erkélyről. :(