A fáradékonyság miatt szemeltem ki ezt a lemezt, mondván eleve nem tudok róla sokat írni, egyszerű meló lesz. Mégsem lett az, mert mindig inkább pihentem, aztán végül ide jutottam.
Azt mindenképp el tudom mondani erről a lemezről, hogy a címe az, hogy Say Ah, még ha a címkén az is van, hogy Ahmad’s First, a borítóján pedig van egy nagy félbevágott citrom (Jeff Jank rajzolta), ami egyrészt marha jól néz ki, másrészt óhatatlanul az ember eszébe jut róla ez a híres borító:
A mi borítónkon aztán az is látszik, hogy ez Ahmad Miller lemeze a Yesterdays New Quintetből. És ahogy azt már egyszer megbeszéltük, a zenekar és így a tagok mögött is valójában maga Madlib áll.
Ezt a lemezt is abban a korszakomban vettem, amikor majdnem mindent megvettem, amit Madlib csinált, és nyilván a bomba borító is erősen hatott rám. Ebből lett az, hogy ma konkrétan egy számra emlékszem, hogy tetszett és játszottam, az pedig a B5, a Windy C.
Amúgy itt az összes szám és többet tényleg nem tudok mondani!