STONES THROW SZERDA (SZOMBATON)
Klasszikus Quasimoto, de nem Stones Throw!
Volt már egy Peanut Butter Wolf-újranyomás itt a Stones Throw Szerdában, amit 2002-ben vettem Stockholmban és most is egy ilyen lemez jön. Csak az is van, hogy hiába egy klasszikus Quasimoto-anyag a 2002-es Astronaut EP és hiába ehhez tartozik az egyik legjobb Quasimoto-borító, a lemezt nem a Stones Throw gondozta, hanem az Antidote, egy angol kiadó. További extraság, hogy ez a lemez egy egyoldalas lemez, a másik oldala tök üres, nincs barázda, nincs semmi.
Az viszont már nekem is csak most esett le, hogy bizony erre a lemezre is erősen hatott a múltkor emlegetett Melvin Van Peebles, legalábbis az EP címadó számára mindenképp, hiszen az ebből indul ki:
Quasimoto pedig már így lamentál az űrutazásról és a csajozásról:
Itt az újságban magamat is rendszeresen meglepem, hogy mennyit lehet hadoválni akár csak egy zenéről is, de szerencsére ez másokkal is előfordul. A megjelenés idején például így szólt a Pitchfork a második számról, ami az Am I Confused? címet viseli:
Although the song "Astronaut” is a nice addition to Quas' catalog, the real gem here is the second track, “Am I Confused?” The title’s rhetorical question, which is repeated in the chorus, reflects the artist’s inner-turmoil as he deals with issues of self-destruction, loss, and community. Thematically speaking, this is one of his most self-reflective, complex and rewarding songs to date. Recalling Marvin Gaye’s classic “What’s Going On,” the song addresses Madlib’s feelings of confusion and helplessness as he witnesses the deterioration of his friends and family members. But whereas “What’s Going On” took a more reductionary, macrocosmic view, “Am I Confused?” suggests the ills that infect its inhabitants are a result of their own deeply embedded self-destructive urges. The song is populated with adulterous fathers and cancerous break-dancers, an AIDS-stricken sister and inner-city derelicts “drinkin' nightrain and pumpin' needles in their vein.” Throughout the song, Madlib constantly modulates his voice so that it appears there are numerous emcees on the track. This is a nice touch in that it lifts the veil of anonymity and breaches the gap between the two personas of Madlib and Quasimoto, suggesting that the tragedies described are something both sides of Otis Jackson can agree upon. The song’s production is anchored by a xylophone sample that’s a melancholy, downbeat slice of classic 70s soul– in other words, vintage Madlib.
A3-nak, befejező számnak a Lonely Piano maradt, egy kis instrumentális semmiség, ha úgy tetszik, Madlib-ujjgyakorlat, de igazság szerint azért azokból van sokkal jobb is. Talán ezért van az is, hogy a másik két zene igen, ez nem került fel a 2013-as Yessir Whatever című, harmadik Quasimoto-albumra/válogatásra is.
De ezzel nagyon előre szaladtunk, egyelőre a következő szerdán az első albummal foglalkozunk. Yes, yes, y’all!
