Az úgy van a Stones Throw-gyűjteménnyel, hogy már régen is viszonylag sok lemezem volt a kiadótól és emiatt már sokszor nem vettem meg bizonyos lemezeket, hiszen már “úgyis annyi van”. Aztán, amikor kitaláltam a projektet, foghattam a fejem, hogy miért nem vettem meg ezt vagy azt, és akkor mennyivel előrébb lennék már. Ez a válogatáslemez, az STH2044, azaz a Peanut Butter Wolf's - Stones Throw - Jukebox 45's is egy ilyen lemez. Amúgy régen se volt drága és most sem az - végül csak pár napja vettem meg egy DJ Von Yodival közös rendelés során.
Peanut Butter Wolf a kiadó főnöke, de neki csak egy zenéje van a lemezen, a többit mások csinálták, leginkább Madlib a különböző nevein, illetve különböző régi és új funkbandák. A válogatás 2002-ben jelent meg, de minden zene már kijött róla korábban, hétincses formátumban. Leginkább emiatt nem vettem meg akkor, hiszen azoknak a hétincseseknek a zöme már korábban megvolt. Ami hiányzott, azóta már meglett, és mind közül mostanra csak egy olyan hiányzik, ami a projekt része, de ezekről ugyebár majd akkor, amikor odaérünk. (Aki ezt olvassa először annak mutatom, hogy itt magyarázom el, hogy mi az a projekt.)
Mivel korábbi kislemezekből áll ez a válogatás, nem feltétlen ez mutatja a legpontosabb képet arról, hogy hol tartott 2002-ben a kiadó. Persze vannak rajta emblematikus Stones Throw-számok (pl. a Flowers Dudley Perkins-től), de ezek a zenék több esetben nem is szerepeltek albumokon, illetve sokszor inkább a szerelem meg a kattanás és nem az üzleti megfontolás döntött a kiadásuk mellett. Jó, én meg pont emiatt is tisztelem, becsülöm, szeretem ezt a kiadót, szóval helytállónak érzem a korabeli Pitchfork-kritika záró gondolatát is, ami szerint: “If you sleep on this, you may as well step out of the game”.
Többet nem is beszélnék, nehogy túl hosszú legyen ez a bejegyzés, és a válogatáson szereplő számok majd úgyis sorra kerülnek a folytatásban (és mindegyikről talán túl sokat is tudok hadoválni). Az azért még legyen itt, hogy ezen a válogatáson a totál sérült Funkaho projektjével szerepel az a Jeff Jank is, aki ezer éve a Stones Throw művészeti igazgatója, neki köszönhetjük, hogy úgy néznek ki a lemezek, ahogy kinéznek.
Folytatása következik, tartsatok velem, és ne feledjétek, a havi támogatás kevesebb mint egy bármi!