SZKLERÓZIS SZOMBAT

Nem arra, MR-re!

Tökre adná magát, hogy arról beszéljek, hogy mi is az a “fáradékonyság”, ami miatt mostanában csak a Stones Throw Szerdára korlátozódott a Délutáni Műszak Substack, de már eggyel korábban elhatároztam, hogy most az MR jön, meg hát a Szklerózis Szombat! (Jó, az első rész nem szombaton volt, de nem számít!)

Jó, 100% helyesen MRI (azaz Magnetic Resonance Imaging - mágnesesrezonancia képalkotás), de az MR is érvényes és helyes, viszont legnagyobb megelégedésemre még a Nyelv és Tudomány is szentelt egy bejegyezést a témának. (Bölcsész Power!)

Én a diagnózis, azaz 2011 óta évente egyszer mindenképp elmegyek vizsgálatra, ehhez még gyógyszerváltáskor hozzájött egy-kettő, szóval ezekből a tapasztalatokból okoskodok.
Nyilván a legelső volt a legparább, mert akkor még nem tudták megmondani, hogy mi a bajom, és nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá a beutalóra, amin a lehetséges agydaganatot emlegették. (Egyszer aztán találkoztam egy volt agydaganatos lánnyal, na ő három szóból is megértette, hogy miben vagyok.)

Nálam úgy van, hogy inkább azt adják ki az eredmények, hogy “nincs progresszió” vagy nincs “új aktív góc”, de azért van, amikor van, és volt már olyan lézióm, ami maradandó károsodást jelentett - általában ilyenkor jön a gyógyszerváltás. Van egy olyan irány, ami szerint még az évi egy MR is sok, mert vannak olyan változások, amik csak nagyon rövid ideig látszódnak, akkor, amikor nagyon aktív a betegség. Akik így vélekednek, azok azt mondják, az MR-re inkább ritkábban, kiegészítésként van szükség, és vannak a többiek, mint például az én orvosom, akik máshogy vélekednek. Nem tudom, mi az igazság, meg hát a betegségről sem lehet tudni “mindent”, de úgy vagyok vele, hogy a minél több és pontosabb adat megnyugtatóan hat.

Az a vizsgáló, ahol először voltam, ma már nincs is meg, azzal együtt számolva jelenleg az ötödik helyre járok. Az első években még előfordult, hogy nekem kellett később beugranom a felvételt tartalmazó CD-ért és elvinnem az orvoshoz, ma meg már CD sincs és előfordul, hogy a gyógyszerfelügyelő külföldiek előbb látják az eredményt, mint bármi mást. MR-karrierem félórás protokollal kezdődött, mostanában viszont már 55 percet fekszek bent a gépben, az új szerek, a pontosabb eredmények, meg egyéb előírások miatt. (Uh, most megnéztem, és 2016-ban is szaladgáltam még a CD-ért!)

Szerintem mint mindenki, én is a bezártságtól féltem a legjobban, de egyrészt a majrégomb a vártnál is nagyobb biztonságot adott és ad azóta is, másrészt pedig elég hamar félálomba merültem és ez azóta sem változott. Az elején azzal is elfoglaltam magam, hogy a gép kattogásaiban próbáltam felfedezni valami ipari technot vagy DJ Cadik-féle posztdubstepet, de manapság már hiába próbálkozom ezzel, nem adja ki a ritmus. :(

Kapok kontrasztanyagot is, amivel ugye “megfestik” a vizsgált területet. Lehet, hogy mindenkinél így van, de nálam nem az elején, hanem valamikor a vizsgálat közepén adják az injekciót, kb. pont akkor, amikor már majdnem teljesen alszom. Viszont onnantól legalább tudom, hogy már annyira sok azért nincs hátra.
Egyszer tanúja voltam annak, hogy az egyik páciens nekiállt hőzöngeni, hogy neki aztán ne adjanak semmit, hiába mondták neki, hogy akkor nem biztos, hogy pontosan kiderül, mi a baja. Ez sokszor eszembe jut azóta is, de hát én úgy vagyok vele, ha már MR-re kell menned, akkor fogadd el azt a kurva kontrasztanyagot is.

Sokáig állami intézményeket látogattam, és hiába volt “könnyen” időpontom, sosem akkor kerültem sorra, hanem - és nem viccelek - minimum 1.5 óra várakozás után. Ezt sosem értettem, hiszen ők elvileg tudják, hogy ki milyen bajjal jön, és az mennyi ideig tart, de hiába, mindig baromi sokat kellett várni. A rekord az 4 óra volt, de akkor jött egy sérült kisgyerek és sürgősen meg kellett vizsgálni. Akkor már rég rutinos voltam, de akik először jöttek, azok nem voltak erre felkészülve. Én már végül akkor szabadultam (és nem utolsóként), amikor már bezárt az egész kórház, és nem voltak nyitva a kapuk, ezért nem vizsgálatról távozó valakinek, hanem a pszichiátriáról elkószáló betegnek néztek és próbáltak kedvesen visszaterelni a kórterembe a fehér ruhások.

A magánellátásban ezen a téren minden patent, nincs tömeg és általános rossz hangulat, és tényleg akkor kerülök sorra, amikorra hívnak, meg mittudomén megkérdezik, hogy voltam-e WC-n, mert jó sokáig fekszek majd bent. Nyilván szerencsés vagyok, mert nem én fizetek ezért, hanem az állam vagy a BIG PHARMA, szóval ezúton is kösz! (Egy MR-gép amúgy kb. 300 millió forintba kerül.)

Nem mondok újdonságot, hogy általánosan totálisan para a helyzet. Nincs orvos, nincs nővér, baromi sokára lehet csak bejutni MR-re. Magánba persze meg lehet oldani, csak az drága és nincs is mindenhol. Itt van egy vonatkozó cikk, pont a mai napról, ami arról szól, hogy egy vidéki mezőgazdasági vállalkozó Szanyon nyitott egy MR-vizsgálót, mert annyira elege volt a helyzetből. Van egy videó is, amiben ez az ember hithű ‘deszesként nem szerepel, nem a Deutsche Welle, hanem a médiapartnerei miatt!

Az még érdekes lehet, hogy az MR-berendezés által keltett mágneses erőtér mértékegysége nem más, mint a Tesla. A leginkább elterjedtek 1,5 T erőséggel működnek, ami körülbelül 30 000-szerese a Föld mágneses mezőjének. Vannak viszont már 3 T gépek is, itthon is, - nem minden kórházban ugyan, meg magánban is extra, - amikkel még pontosabb képeket lehet csinálni, és ha életed végéig jársz MR-re, akkor ezekkel a gépekkel már kontrasztanyagra sem lesz szükség, mert azért az hosszútávon mégsem a legegészségesebb dolog. Habár én voltam 3 T-ben és kontrasztanyagot is kaptam, úgyhogy… ennek utána kell járni!

Ja, vannak már olyan gépek is, például a Merkely Béla által felügyelt Városmajori Klinikán, amikben akár már filmet is lehet nézni (na nem azt a Merkely úrral), és nem is olyan szűkösek. Mondjuk lehet bármilyen tágas egy MR-gép, engem nem érintene, mert úgyis a fejemet vizsgálják, szóval még egy külön rostélyt is kapok az arcom elé a fémkoporsón belül.

De legalább van időm gondolkodni!